Kézjellel kért segítséget egy bántalmazott nő egy balatoni benzinkúton
Azonnal letartóztatták.

Rovat
A rovat legfrissebb cikkei a Contextuson.
Azonnal letartóztatták.

A Republikon Intézet friss adatai szerint nemcsak az elsődleges, hanem a másodlagos választói preferenciák terén is a Tisza Párt áll az élen.

Magyar Péter, a Tisza Párt vezetője országjáró körútja során szombaton Székesfehérvárra érkezett, ahol – mint azt előre bejelentette – beszédet is mondott.

Igen érdekes gondolatokat mondott az akkor még ellenzékben lévő Orbán Viktor.

Ma délelőtt megtartotta Orbán Viktor a szokásos beszédét Tusványoson, amit ezúttal is nagy várakozás előzött meg.

Nem akárki lépett elő újra a sötétből és kegyetlen véleményt mondott a kormányról.

Magyar Péter belefojtotta a szót a kérdezőbe, majd durván leiskolázta.

Ahogy minden évben, idén is megtartotta Orbán Viktor a beszédét Tusványoson. A kormányfő bejelentette a Digitális Polgári Körök alakulását, majd beszélt Ukrajnáról, a háborúról, az uniós pénzekről és arról is, mekkora esélyt lát arra, hogy a Fidesz megnyeri a választásokat.

Komoly bejelentés érkezett, létrejöhet az első vita.

A magyar miniszterelnök kilátásba helyezte, hogy megvétózza az Európai Unió következő hétéves költségvetését, ha Brüsszel nem szabadítja fel a Magyarországnak járó uniós forrásokat.
