Nem sokkal késöbb Török Gábor egy közös képet is megosztott Orbánnal, amelyhez az alábbiakat írta: „Ha már Orbán Viktor (oldala) ilyen kedvesen megtisztel a figyelmével, a “nem jött be” témakörében eszembe jutott valami. Amikor legutóbb alkalmam volt hosszabban beszélgetni a kormányfővel, a találkozó végén egy fogadást is kötöttünk arról, hogy vajon érvényes lesz-e a migrációs népszavazás – én a diplomámat ajánlottam tétnek, de ő megelégedett egy fagyival. Sajnos a vesztesnek még nem volt alkalma teljesíteni. És megint itt a nyár.” Orbán és Török már korábban is váltott üzenetet a Facebookon. Ez akkor történt, amikor a kormányfő Lentulai Krisztián műsorában leminősítette a politikai elemzőket, és Török ezt megosztotta az oldalán. A kormányfő erre reagálva írta, hogy „Touché”, azaz „talált”, majd később módosította a posztját és hozzátette azt is: „Akinek nem inge…”
Orbán Viktor megint odaszúrt Török Gábornak, nem kellett sokat várni a válaszra – Egy közös kép és egy régi sztori is előkerült
Ma délelőtt megtartotta Orbán Viktor a szokásos beszédét Tusványoson, amit ezúttal is nagy várakozás előzött meg.


