„Ahogy az elmúlt hetekben is látszott: továbbra is csak kommunikációs-technikai-módszertani gondokat lát, semmilyen tartalmi vagy érdemi módosításban nem gondolkozik. A kihívást kizárólag „digitálisnak” látja, így nyilvánvalóan a megoldást is ebben az irányban keresi” – állapította meg Török, hozzátéve: „Ha valóban – ahogy mondta – 80 helyen nyerne ma is a Fidesz a 106 körzetből, akkor akár elég is lenne a technikai finomhangolás, de bizony itt még a kormányhoz közel álló intézetek felméréseiből sem ez jön ki.”
Török Gábor: „Orbán Viktor mai előadása nagyon tanulságos volt” – A politikai elemző máris reagált a tusványosi beszédre
Ahogy minden évben, idén is megtartotta Orbán Viktor a beszédét Tusványoson. A kormányfő bejelentette a Digitális Polgári Körök alakulását, majd beszélt Ukrajnáról, a háborúról, az uniós pénzekről és arról is, mekkora esélyt lát arra, hogy a Fidesz megnyeri a választásokat.


