„Meg fogok halni. / Nem is oly sokára” – 5 kedvenc versünk Petri György költőtől
A Kossuth-díjas költő, Petri György születésének évfordulójára emlékezünk

Rovat
A rovat legfrissebb cikkei a Contextuson.
A Kossuth-díjas költő, Petri György születésének évfordulójára emlékezünk

Borbás Marcsi, Magyarország ismert gasztroguruja és műsorvezetője nemrég bejelentette, hogy a Gasztroangyal műsora karácsony után egy évig szünetel. Ám mint írta, teljesen félreértették a mondanivalóját.

A 2019-es X-Faktor győztese, Ruszó Tibor nagyon várja a karácsonyt, hiszen idén, mint mondta, „végre senki sem marad éhes.”

Petri György Kossuth-díjas költő idén lenne 76 éves

A betiltott filmek közül Várkonyi Zoltán Keserű igazság című filmje is látható lesz.

A világ legidegesítőbb karácsonyi dalainak listájára David Bowie, Mariah Carey és George Michael dalai is felkerültek.


Az alternatív Nobel-díjat visszautasította, hogy új könyvére koncentrálhasson, most végre pedig média elé állt.

Ezzel egy időben a Vatikán bejelentette, hogy Ferenc pápa elfogadta Luigi Ventura franciaországi pápai nuncius lemondását.
