Ferenc pápa a 18 éven aluliakkal szembeni szexuális visszaélés, erőszak és pedofília ügyeiben törölte a kánonjogból az eddig hatályos úgynevezett pápai titkosítást.

Ferenc pápa közölte kedden, hogy eltörli a legmagasabb szintű titkosítást, amely eddig a kiskorúakkal szemben papok által elkövetett szexuális visszaélések, erőszak és pedopornográfia vatikáni és egyházmegyei jogi dokumentációjára vonatkozott, írja a CNN.

Az intézkedés a polgári hatóságokkal való együttműködés elősegítését célozza.

Ferenc pápa az általa 2010-ben kiadott Legsúlyosabb büntetendő cselekményekkel kapcsolatos jogszabályok (latinul Norma de gravioribus delictis) két cikkelyét módosította. Ezzel a 18 éven aluliakkal szembeni szexuális visszaélés, erőszak és pedofília ügyeiben törölte a kánonjogból az eddig hatályos úgynevezett pápai titkosítást.

ferenc p%C3%A1pa titkos%C3%ADt%C3%A1s pedof%C3%ADlia vatik%C3%A1n
Ferenc Pápa A Szent Péter Téren, 2018. Október 17-Én / Fotó: Silvia Lore / Nurphoto / Zuma

Charles Scicluna máltai érsek, a Hittani Kongregáció titkárhelyettese, a Vatikán “pedofíliaellenes ügyésze” újságíróknak úgy magyarázta a pápa intézkedését, hogy az egyházfő a legmagasabb kánonjogi titkosítási szintet törölte el.

Scicluna hangsúlyozta, hogy Ferenc pápa intézkedése nem a papi pedofíliát érintő jogi dokumentumok nyilvánosságra hozatalát jelenti, hanem az állammal, vagyis a polgári hatóságokkal való együttműködés könnyítéséhez vezet. Ezentúl az egyház átadhatja a polgári hatóságoknak az ügyekre vonatkozó dokumentumokat, az áldozatok vagy mások esetleges bejelentéseit, tanúvallomásokat, valamint az egyházi peranyagot is.

A vatikáni ügyész kiemelte, hogy a pápai titkosítás eltörlésével mostantól az áldozatok megismerhetik a vatikáni bíróságon az ügyükben született ítélet részleteit. A pápai intézkedés a vatikáni hivatalokban és az egyházmegyéknél őrzött dokumentációra egyaránt vonatkozik. A vatikáni dokumentumokhoz az ügyészek és más polgári hatóságok nemzetközi kiadatási kérelem útján juthatnak hozzá, az egyházmegyei dokumentumokért egyenesen az illetékes püspökhöz kell fordulniuk.

ferenc p%C3%A1pa Andrea Tornielli
Ferenc Pápa Köszönti Az Interjú Előtt Andrea Tornielli Olasz Újságírót, 2016. Január 11-Én / Fotó: L’Osservatore Romano

Andrea Tornielli szentszéki kommunikációs igazgató “történelmi” fordulatról beszélt, amelyet a pápa a nyitás és az átláthatóság jegyében hozott.

A Vatikán hangsúlyozta, hogy a titkosítás alóli feloldás nem vonatkozik a gyónási titokra, és továbbra is biztosítandó az áldozatok és tanúk adatainak védelme.

Ezzel egy időben a Vatikán bejelentette, hogy Ferenc pápa elfogadta Luigi Ventura franciaországi pápai nuncius lemondását. A 75 éves Venturával szemben a francia ügyészség vizsgálatot indított szexuális zaklatás miatt, amelyet a gyanú szerint a párizsi polgármesteri hivatal két fiatal munkatársával szemben követett el.