Mostantól a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka nevezheti ki a javító-nevelő intézetek igazgatóit, aki aktuálisan Nick János lett. Nick János 2012-ben kezdett dolgozni a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei gyermekvédelmi központban. A Szőlő utcai javítóintézetet hosszú időn át Juhász Péter Pál vezette, akit májusban vettek őrizetbe, majd tartóztatták le, bűncselekmények sorával vádolják. A helyére Kovács-Buna Károly korábbi igazgatóhelyettest nevezték ki, akit többek között fiatalkorúak bántalmazásával és a fiktív foglalkoztatásban való segédkezéssel vádolnak, szintén őrizetben van.
Őt Varga László Balázs, a Debreceni Javítóintézet korábbi igazgatóhelyettese váltotta, ám miután róla is kiderült, hogy súlyos ügyekben lehet érintett, neki is távoznia kellett.


