A cég tulajdonosa természetesen maga az énekesnő, aki alkalmazottakat nem foglalkoztat. Rúzsa egy másik cégben is érdekelt társtulajdonosként, ennek neve Hernyák Event & Wedding Kft., és egészen tavaly előttig folyamatosan veszteséges volt (általánosan évi hárommillió forinttal). Ennek a cégnek még nem elérhető az idei beszámolója.
Kultbait
Rúzsa Magdi idén közel félmilliárdos bevétel mellett 90 milliót vett ki a cégéből
Rúzsa Magdi Plagiguel Kft. nevű cége 389 millió forint árbevétellel zárta a 2023-as évet, az énekesnő osztalékként pedig 59 millió forintot tudott kivenni belőle.


