Puskás Peti vezette az Activity egyik adását, és közben több megjegyzést is tett Szabó Zsófi melleire.
Puskás Peti azt mondta Szabó Zsófinak, hogy „Zsófi, a melleket hol tudom majd beszerezni egyébként?”, amit a műsorvezető nem hagyott szó nélkül, írja a 168.
Figyelj, már annyit nézted, hogy csodálom, hogy Bogi még nem vált el tőled.
Puskás erre azt válaszolta, hogy szerencsére a felesége éppen Győrben van. A megjegyzése után nevetni kezdett, feltételezhetően ezzel jelezve, hogy viccnek szánta. Az énekes az Activity adása során ezután sem hagyott fel azzal, hogy Szabó Zsófi mellein „viccelődjön”.
Nem tudom, hogy a melleidtől látni fogod-e majd a táblát!
– mondta egy ponton, amire a műsorvezető közölte, hogy egyébként nincsenek is olyan nagy mellei, csak le van fogyva. Úgy tűnik, az RTL nem tartotta problémásnak Puskás megjegyzéseit, mivel külön videót is összevágott az adásrészletekből.


