– Valóban igaz, hogy a kemény pillanatokért kárpótol, amikor az ember megpillantja a gyerekét. Ráadásul én vágtam el a kisfiam köldökzsinórját, amit persze, előtte lekötöttek az orvosok, így szerencsére elrontani sem tudtam. A nagy érzelmek közepette még megörökíteni is elfelejtettük a kicsi érkezését, a szülészorvos kérdezett rá, hogy nem szeretnénk-e egy családi fotót. Akkor jutott eszünkbe, hogy tényleg, kép kellene, az orvos pedig gyorsan le is kapott minket – mesélte a szülés pillanatairól. Miki rengeteget dolgozott, hogy az új házban mindennel felkészülve várják a picit, akiért láthatóan teljesen odáig van. A korlátozott ideig elérhető Instagram-történetében megosztott egy édes fotót is arról, hogy a csöppséggel az ágyban fekszik. Még csak pár napos az újszülött, de már most hasonlít az édesapjára!
Kultbait
Lukács Miki megmutatta újszülött kisfiukat: édes fotón Máté Nataniel
Lukács Mikire a szülésnél is számíthatott a párja, ugyanis végig mellette volt, amíg a 14 órás vajúdás tartott, valamint akkor is, amikor világra hozta az első közös gyermeküket.


