Emellett az is kiderült, hogy kapcsolatuk régebbi, mint hittük. „Számomra nem volt titok, hogy összejöttek. Nyilván régebb óta tudom, de ez az ő magánéletük, az ő döntésük volt, mikor vállalják fel.
Én nagyon örülök a boldogságuknak! Mindannyian nagyon jó kapcsolatot ápolunk. Találkoztunk már négyesben is, az én párommal Mátéval és Annával, és ötösben is, amikor a kislányunk, Hannaróza is ott volt. Szerencsére, mind nagyon jól kijövünk egymással. Sok boldogságot kívánok nekik, de természetesen, ezt már személyesen is elmondtam” – árulta el az nlc-nek az énekesnő.


