Meghalt Eősze László zenetörténész, Kodály Zoltán életrajzírója
Kodály maga akarta Eőszét életrajzírójának.

Rovat
A rovat legfrissebb cikkei a Contextuson.
Kodály maga akarta Eőszét életrajzírójának.

Megörökítette a közép-európai rendszerváltást Szebeni András 1946. április 30-án született Budapesten. 1964-ben érettségizett a Madách Imre Gimnáziumban, ahol Bíró Yvette filmklubjában kezdett vonzódni a képi kifejezésmódhoz. 1964-ben a budapesti Fényképész Szövetkezet alkalmazottja volt és fotós szakmunkás-vizsgát tett. 1972-től 1990-ig a Nők Lapja, 1991 és 1994 között a Playboy fotóriportereként, majd művészeti igazgatójaként dolgozott. 1978-ban az…

A Tate Enterprises szeptembertől több száz munkatársától válik meg.

A Cyrano de Bergerac musical zenéjét a The National nevű amerikai rockegyüttes dalszerzői és zenészei, Aaron és Bryce Dessner jegyzik.

A világpremierje 2018-ban volt a Robert Redford által alapított Sundance Filmfesztiválon.

Tavaly az egyik legnézettebb film volt itthon.

Ő jegyzi az októberben a mozikba kerülő Kampókéz című horrort.

Milánó után még nagyobb sikert arathat a magyar rendező

Bogdán László Sepsiszentgyörgyön született 1948. március 8-án. 1969-től szülővárosában a Megyei Tükör munkatársaként dolgozott. 1987-től A Hét című hetilap szerkesztője volt, majd az 1990-es évektől a Háromszék főmunkatársaként közölt írásokat főként kulturális és közéleti témákban. Termékeny író volt: évente több vers- és prózakötetet is megjelentetett. Irodalmi munkásságát több szakmai díjjal ismerték el. Többek között 2008-ban…

Több éves szerződést írt alá Scorsese.
