Ők az első kiesők a 2019-es X-Faktor élő show-jából
Idén az első élő show-ból máris négyen távoztak.

Rovat
A rovat legfrissebb cikkei a Contextuson.
Idén az első élő show-ból máris négyen távoztak.

„Amióta James Bond sírva fakadt a mozivásznon, tudhatjuk, hogy a férfi szerepek és identitás alapvetően átalakult” – mondta Bus István.

A rossz hírt maga Deák Bill Gyula osztotta meg a rajongókkal.

Megvan az Eurovíziós Dalfesztivál 2020-as, 41 induló ország listája.

De Niro közleményben köszönte meg a színészcéh elismerését, mint fogalmazott, megtiszteltetésnek tekinti, hogy egy olyan szervezet díját veheti át, amelynek 50 éve a tagja.

Az aukció 208,9 millió dolláros összbevétellel zárt.

A hely üzemeltetőit egyelőre nem tudták megmondani, mi lesz a Kazinczy utcában található területtel.

Marosi Zsófia, a Dobó Katalin Gimnázium tanára elmondta, túlzás, hogy tananyagról lenne szó, inkább csak a gondolkodásra késztetés.

Hiába hozott a médiavállalatot helyreigazításra kötelező jogerős ítéletet a bíróság, mert a TV2 nem tett eleget az ítéletben foglaltaknak, nem közölte azt.
