Szakított Muri Enikő és Tóth Szabi
Muri Enikő és Tóth Szabi 2019 óta alkottak egy párt, most azonban véget ért a kapcsolatuk, és állítólag már hetek óta szét is költöztek.

Rovat
A rovat legfrissebb cikkei a Contextuson.
Muri Enikő és Tóth Szabi 2019 óta alkottak egy párt, most azonban véget ért a kapcsolatuk, és állítólag már hetek óta szét is költöztek.

Előre nem tervezett módon, május 5-től műsorváltozást eszközölt a TV2, vagyis elstartolt a Kincsvadászok vadiúj, harmadik évada.

Immár tíz éve, hogy Baukó Éva egyik legnagyobb álmává vált, hogy anyává válhasson, ám ehhez eddig nem találta meg a megfelelő partnert.

A magyar youtuber és humorista egy őszinte bejegyzésben vázolta fel a lehetőségeit, amennyiben a kormány elfogadja az úgynevezett „átláthatósági” törvénytervezetet.

Nagy meglepetés! Először szerepel tehetségkutató zsűrijében Molnár Áron.

A spanyol Közlekedési Főigazgatóság (DGT) új törvénytervezetet készít elő, amely megtiltaná a Waze és a Google Maps alkalmazásoknak, hogy valós időben jelezzék a rendőrségi ellenőrzőpontok és mobil sebességmérők helyét.

Erre nem lehet felkészülni.

Nem is lehetnének boldogabbak!

A magyar milliárdosok vagyonának növekedése ismét rekordot döntött: a 2025-ös felmérés szerint a leggazdagabb száz magyar összvagyona immár meghaladja a 11 ezer milliárd forintot.

Hatalmas a dráma a Gáspár családban, a két fivér, Győző és Zsolti nemrég a Beköltözve Hajdú Péterhez című produkció felvételén esett egymásnak.
