Amikor az egyik hozzászóló rákérdezett, miért volt fekete a menyasszony ruhája, Krisztina így felelt: „Nincs a feketével semmi baj. Ez a komfortszínem, és magyar emberként nem is kéne, hogy újdonság legyen, hiszen Magyarországon több helyütt, pl. Kalocsán is, fekete színű volt a menyasszonyi ruha. A népdal is azt mondja, hogy a lány most esküszik fekete gyászruhában. De fekete menyasszonyi ruha volt a Berettyó-felvidék népviseleti szokása is. A Kunságon még az 1960-as évekig szokás volt, hogy az asszonyokat a feketére festett egykori menyasszonyi ruhájukban temették el. Így a menyasszonyi ruha a hűség szimbólumának is mondható” – fogalmazott.
Kultbait
Újabb felvételek kerültek elő Hujber Feri és felnőtt filmes párja esküvőjéről – fotók
Hatalmas örömhír futott végig az interneten a hétvégén, miután kiderült, hogy Hujber Feri és a szerelme, Szőke Krisztina összeházasodtak.


