A házasságuk zátonyra futása óta Brumi és Orsi, illetve Orsi korábbi párja, Zoli és Reni is jó kapcsolatot ápolnak egymással külön-külön. Ám a találgatások egy ideje beindultak arról, hogy párt cserélhettek a forgatások után. A tűzoltó és a tartalomgyártó egyre több közös videót oszt meg a közösségi platformjaikon, s szemmel láthatóan jól érzik magukat egymás társaságában. Most kiderült, egy párt alkotnak-e… „Köszönöm Neked hogy a támaszom voltál a nehéz időszakban. A kísérletnek köszönhetően kaptalak Téged is, ahogy rengeteg fantasztikus embert ismerhettem meg. Ha férjjel nem is, veled és sok baráttal gazdagodtam!” – írta Reni az Instagram-oldalán Zolinak, miközben egy sejtelmes, összebújós fotót tett közzé vele.
Kultbait
A Brumival való válása után összejött Zolival a Házasság első látásra Renije? Kiderült az igazság: „A kísérletnek köszönhetően kaptalak Téged”
Kovács Reni azzal a céllal érkezett a Házasság első látásra című műsorba, hogy megtalálja az élete párját, a szakértőcsapat pedig Brumit jelölte ki neki férjként.


