– És van határozott véleményem, van határozott elképzelésem arról, hogy milyen lenne egy jól működő demokrácia, de ebből én nagyon keveset viszek fel a színpadra, inkább csak ironikus megjegyzéseket szoktam tenni, és hogy ha éppen nem ez a rezsim lenne, hanem valamelyik másik, ami esetleg visszaél a hatalmával, ugyanígy megtenném ezeket a megjegyzéseket. De soha nem volt cél az, hogy az ember hergeljen bárkit is, ez nem jellemző az életemre sem – véleményezte Deutsch Tamás listájára felkerülését, amit a naphire.hu szúrt ki.
Megjött Geszti Péter elegáns válasza a magyar zenészeket listázó Deutsch Tamásnak
Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselője a napokban név szerint sorolta fel a magyar könnyűzenei élet sztárjait, azokat a zenészeket és előadókat, akik szerinte az elmúlt 35 évben kivették a részüket a „mocskos Fidesz” skandálásából.


