Renaissance: 18 ország – köztük hazánk is – összefogott a színházak újjászületéséért
18 ország vesz részt a színház újjászületését ünneplő kezdeményezésben.

Címke
18 ország vesz részt a színház újjászületését ünneplő kezdeményezésben.

Az első epizódban Bajor Gizi életét mutatják be.

Bálint András is arról beszélt, hogy kezdenek visszaköszönni a ’70-es évek, a „központi ellenőrzés és a cenzúra”.

Négy éve igazgatja a Pesti Magyar Színházat Zalán János, eldőlt, 2024-ig töltheti be ezt a pozíciót.
A noÁrral kísérletezik, állítása szerint nem politizál, bár közügyekkel foglalkozik. És attól fél, hogy nem tesz eleget az országért.

Létezik egy hely, amely politikai, nyelvi és országhatárokat átívelő kultikus közösséget alkot évről évre. Itt nem számít, hogy honnét jöttél és merre tartasz. Nem számít, hogy mivel foglalkozol. Itt csak egy dolog számít, hogy add át magad a kulturális szórakozásnak és érezd jól magad mezítlábasan: Ördögkatlan.

Jót akarsz magadnak? Akkor gyere ki a tóra idén is! Július 14. és 16. között ugyanis a főváros legalterabb apraja-nagyja leköltözik a bánki tó partjára csapatni egy nagyot. Ezúttal az eddigiekhez képest még változatosabb és széleskörűbb program-felhozatallal készülnek nektek a szervezők, lesz 0.nap is, illetve a ContextUs.hu csapata is jelen lesz egy kulturális sátorral a…
Április végén nagy felfordulást okozott kulturális és művészeti életben a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) folyóirat-kiadásra szánt támogatása. Az alap 508 millió forintot ítélt meg a kulturális folyóiratok számára, ám ez összeg nem tudja kielégíteni a beérkezett igényléseket, így több nívós lap, például a 2000 és a Színház is bejelentette megszűnését. Az NKA május 4-én, délelőtt…
A roma nyelvben nincs külön szó a feminizmusra. Ezt a hiányt pótolta Mihaela Dragan, amikor megalkotta a „Giuvlipen” kifejezést a cigány „giuvli”, azaz „nő” szóból.

Mindig is vonzott a színház és a vele járó atmoszféra? Nem csak annyiban merül ki a tudásod, hogy tudod, ki írta a Hamletet? Jól érzed magad az ismert színészek társaságában, valamint nem félsz interjút készíteni velük, és ráadásul jó íráskészséggel is rendelkezel? Sőt, jól koordinálnád a cikkírókat? Akkor Te vagy a mi emberünk, mi pedig…
