Gáspár Evelin videón mutatta meg, hogyan indította a napját Szijjártó Péterrel Isztambulban
Az influenszer elárulta a külgazdasági és külügyminiszter egyik titkát.

Címke
Az influenszer elárulta a külgazdasági és külügyminiszter egyik titkát.

Molnár Áron színész szokás szerint kritikus videóban véleményezte Gáspár Evelin moszkvai útját. Többek között a menetidő, az étkezés és a tolmács magyar tudására tett megjegyzéseket, ironikusan utalva a magyarországi társadalmi problémákra.

„Itt a helye” – mondta a Külügy szóvivője.

Hatalmas diplomáciai siker.

Szijjártó Péter volt az ATV Egyenes Beszéd című műsorának vendége szerda este. A külgazdasági és külügyminiszterrel készült interjú egy ponton csúnya adok-kapokba ment át. Szöllősi Györgyi műsorvezető és Szijjártó Péter többek között az ukrajnai fegyverszállítás ügyében feszült egymásnak.

Szijjártó Péter egyre több savat kap a nyakába, mindenbe belekötöttek.

Élesen bírálta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Majkát egy sajtótájékoztatón.

Eszkalálódik az izraeli-iráni háború, mentik az embereket.

Az augusztus 20-ai légi parádé során sérülést szenvedett Szijjártóék kínai bizniszt bonyolító Airbus-a. Egy időre ki kellett vonni a forgalomból is.

Az EU-tagállamok külügyminiszterei közül egyedül Szijjártó találkozott vele.
