Címke

Máthé Tekla Noémi

Legfrissebb cikkek

9 találat
  • A „levendula kör” ambivalenciája

    Nem ám szédült fehérnép módjára, véletlenszerűen rohangáltam körbe a galériákat, hanem vezetett túrákra alapoztam, melyek keretében több helyre is ellátogattunk, és hol kevesebb, hol több információval árasztottak el a kiállított művekről. A hivatalos megnyitóról – Weekend House (Budapest Projekt Galéria), Nylon Discotheque című kiállítás megnyitó partija – lemaradtam, mivel ha bulizással kezdem a programot, még…

    A „levendula kör” ambivalenciája
  • „Jó a hangulat a tüdőszanatórium teraszán”

    A pénteki a legnehezebb reggelem mind közül, annak ellenére, hogy majdnem délben indul. Az estét némileg elhúztuk páran úgy hajnali négyig, amikor is még egy kiadós séta következett. André Ferenc szóvicceinek köszönhetően az egész távot végignevetve nagy valószínűséggel felvertük a fél települést, de lehet csak én találtam magunkat túl hangosnak az extrém csendes környéken.

    „Jó a hangulat a tüdőszanatórium teraszán”
  • Egybefolyt napok

    Az első éjszakát követően egybefolynak a napok. Program programot ér, és ha már itt vagyok, részt akarok venni mindenen. Ez az akarás oda vezet, hogy nagyon hamar lemerülnek energiatartalékaim.

    Egybefolyt napok
  • Versum versus MÁSIK

    Néhány ember életében egyszer eljön a pillanat, mikor szeretne aktívabban bekapcsolódni a kulturális – speciel az irodalmi – vérkeringésbe. Megismerne olyanokat, akik közel hasonló hevülettel, hol több, hol kevesebb tapasztalattal a hátuk mögött szintén erre a felismerésre ébredtek, vagy már rutinos tollforgatók. Az irodalmi tábornak egy újonc számára – a cikk írója – a tájékozódáson…

    Versum versus MÁSIK
  • A popart nagyon is él

    A tulipán ősi szimbólumaink egyike, melynek e kiállítás kapcsán a nőiség, a szépség, az ideál fogalma kerül előtérbe. Gyönyörködés közben azonban ne felejtsünk el gondolkodni, a felszínnél mélyebbre látni!

  • Ötösfogat

    A Műút beszélgetéssorozatának vendége a KULTer.hu, melynek keretében Áfra János főszerkesztővel, Papp Sándor főmunkatárssal, Herczeg Ákos rovatszerkesztővel és Vigh Levente olvasószerkesztővel Jenei László, a Műút folyóirat szerkesztője beszélgetett május 5-én, a miskolci II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtárban.

    Ötösfogat
  • Az elegáns belvárosi házak titokzatos rejtekében – galériatúra

    Az Art Week Budapest tudósításunk első részét már olvashattátok, és elkészült a második is. Ez inkább egy összefoglaló lenne. Az elegáns belvárosi házak galériáinak titkaiba nyert bepillantás számtalan kérdést vethet fel a művek szemlélőjében, ezért is helyeztük a hangsúlyt inkább a háttér információkra.

    Az elegáns belvárosi házak titokzatos rejtekében – galériatúra
  • Barangolások a test mentén

    Az Art Week keretében Győrffy László kalauzolta a megjelent érdeklődőket a test mentén. A találkozás Várady Róbert Merülés című kiállításán a Várfok Project Roomban történt, melyet Kerekes Gábor Szöllősi Géza Body, Fetish, Death közös kiállítása követett volna

    Barangolások a test mentén