
Címke
Kövér László
Legfrissebb cikkek
-

-
Szörényi Levente: Bródy János szégyent hozott magára ezzel a partizánkodó szerepvállalással
„Bródy akcionizmusát, amelyről képtelen még hetvennégy évesen is leszokni, nem tudom védelmembe venni” – mondta.

-
Kövér László: „Soha mást, csak nemzeti politikát Magyarországon!”
Mentalitálsváltásban vagyunk a házelnök szerint.

-
A Fidesz az egyetlen párt, amely nem volt hajlandó emlékezni Trianonra
A parlament akkori elnökét Szabad Györgynek, Magyarország miniszterelnökét Antall Józsefnek hívták.

-
Összeesett Kövér László, kényszerleszállást hajtottak végre
Az Országyűlés sajtófőnöke nyilatkozata szerint a házelnök jól van, hazaérkezett Budapestre.

-
Molnár Piroska: Nem hiszem, hogy Kövér Lászlót bárki is komolyan venné
„Milyen retorzió érhetne engem? Elmúltam hetven, legfeljebb abbahagyom a pályát” – mondta a színésznő.

-
Kérdezni sem lehet a kormányt a Jordán-darab letiltásáról
Frappánsan utasította vissza Kövér László a válaszadást.

-
Tüntetést szerveznek Kövér László homofób kijelentése miatt
Békés demosntrációra hívják azokat, akik szintén egy biztonságos, egyenlő, befogadó, szolidáris társadalomban szeretnének élni.

-
Kövér László onnan kapott kioktatást, ahonnan nem várta volna – Az IKEA frappánsan reagált a homofób megnyilvánulásra
„Senki nem egyenlő mindaddig, amíg nem mindenki egyenlő!”

