Perger András, a Greenpeace munkatársa: „Ennek véget kell vetnünk”
„Ha ebben a pillanatban leállna a világ teljes szén-dioxid-kibocsátása, akkor sem lehetne visszafordítani a már bekövetkezetett folyamatokat.”

Címke
„Ha ebben a pillanatban leállna a világ teljes szén-dioxid-kibocsátása, akkor sem lehetne visszafordítani a már bekövetkezetett folyamatokat.”

Ha nem figyelünk a globális felmelegedésre, rohamos léptekkel fog bekövetkezni a legrosszabb.

A mai nap videója talán elgondolkodtat téged is, hogy óvd a környezeted.

A dinoszauruszok alkonya óta nem látott ütemben pusztul a Föld.

Az emberek széke azt jelenti, hogy elfoglalója szerte a világról több százmillió olyan embert képvisel.

John Webster nehéz feladatot vállalt azzal, hogy az egyének szintjére szűkítette le a klímaváltozás problémakörét Sárga csizmák a Sárga csizmák a jövőből című filmjében. A végeredmény egy szerethető, közönségbarát dokumentumfilm lett – annak ellenére, hogy nem képes pontosan meghatározni magát.

A világ, amelyben élünk már nem az a biztonságos hely, ami egykor volt, és erről csak és kizárólag mi, emberek tehetünk. Hihetetlen, hogy egyesekben még mindig nem tudatosult: a szemetet szelektíven kell gyűjteni, mert újra kell gasznosítani.

A New York-i Times Square virtuális elárasztásával figyelmeztet a klímaváltozás hatásaira egy amerikai művész, aki multimédiás alkotása révén mutatja meg, milyen következményekkel járna az éghajlatváltozás okozta tengerszint-emelkedés a város alacsonyan fekvő területein.
