„Ne, ne, ne, könyörgöm…” – ismét egymásnak feszült Marics Peti és Herceg Erika
Feszült pillanatok a Megasztár elő adásában. Marics Peti és Herceg Erika ismét összeszólalkozott. Az énekesnő végül inkább el sem mondta, amit akart.

Címke
Feszült pillanatok a Megasztár elő adásában. Marics Peti és Herceg Erika ismét összeszólalkozott. Az énekesnő végül inkább el sem mondta, amit akart.

Parázs vita robbant ki a Megasztár zsűritagjai között Ádám Attila produkciója után. A fiatal tehetség előadása alaposan megosztotta a zsűrit: Curtis ezúttal sem fogta vissza magát, és kemény kritikával illette Attilát, ahogy már a múlt heti élő show-ban is tette.

Meglepő titkokat árultak el a mesterek egymásról.

Javában tart a Megasztár nyolcadik évadának első élő show-ja, ahol 13 tehetség bizonyíthat a zsűrinek és a nézőknek egyaránt.

Ma este rajtolt el a Megasztár első élő show-ja, ahol nagy a tét, hiszen a 13 versenyzőből csak tizen juthatnak tovább a második körbe. A mesterek heteken keresztül készültek a mentoráltjaikkal, hogy a lehető legjobb formájukat tudják hozni. Herceg Erika bomba alakot villantott az élő adásban, a miniruhájában a bugyija is kivillant.

A Megasztár következő adásában sem lesz hiány drámai pillanatokból. Herceg Erika az adás egy pontján annyira felhúzza magát két versenyző produkciója után, hogy úgy dönt, nincs győztese a párbajnak, és egyikőjüket sem engedi tovább. Az énekesnő zsűritársai jó ideig szóhoz sem jutnak Erika kijelentése után.

Ezt nem vártuk Herceg Erikától, a nézők teljesen kiborultak a tapintatlanságán.

A Megasztárban látott és hallott heves viták kapcsán kereste meg a Bors Herceg Erikát, a műsor egyik zsűritagját, hogy meséljen kicsit ezek hátteréről.

Váratlan történés rázta meg a stúdiót. A Megasztár válogatóján egy versenyző a kelleténél közelebb került Herceg Erikához, mint azt az énekesnő szerette volna.

Herceg Erika a minap a korlátozott ideig elérhető Instagram-történetében indított kérdezz-feleleket, melynek alkalmával egy követője arra volt kíváncsi: nem bánta-e meg az énekesnő, hogy meztelen képek készültek róla.
