Havasi Bertalan akár perre megy Magyar Péterékkel szemben, ha nem kapja meg a pénzét
Júliusban már 2,6 millió forintot megkapott a felmentési időre járó pénzből.

Címke
Júliusban már 2,6 millió forintot megkapott a felmentési időre járó pénzből.

A választási vereség után már az irodabezárásoktól a politikusok alkalmasságáig mindent végignéznek, a végén pedig Orbán Viktor külön üzenetet is kaphat.

Havasi Bertalan azt állítja, nem kapta meg a felmentési időre járó augusztusi illetményrészletét. A Fidesz kommunikációs igazgatója keddi határidőt szabott Magyar Péternek, és pert, valamint feljelentést helyezett kilátásba.

Magyar Péter szombaton Paksra várta a parlamenti pártok elnökeit, de egyik meghívott sem jelent meg. A Fidesz ezután politikai produkciónak minősítette a tájékoztatót, Toroczkai László pedig szakértőt küldött volna maga helyett, csakhogy a meghívás kizárólag a pártvezetőknek szólt.

Lázár János Orbán Viktor és a Fidesz elnökségének megbízásából járja az országot, hogy szeptemberre felmérje a választási vereség után maradt vidéki pártszervezetet. Júliusban a parlamenti hiányzásai miatt már csak minimálbért kapott, a párttól viszont országos feladatot vitt.

A Fidesz szerverei pénteken visszakerültek a szolgáltató telephelyére, Havasi Bertalan közlése szerint azonban a párt továbbra sem indíthatja el rajtuk informatikai rendszerét. Az ügyészség „megőrzésre” adta át a gépeket: a visszaszállítás sikerült, a visszakapcsolás nem.

Havasi Bertalan büntetőjogi lépéseket helyezett kilátásba, miután a Legfőbb Ügyészség a Fidesz szervereinek lefoglalását megismételtette. A párt szerint az ügyészség így saját felettes szervének döntésével megy szembe, miközben az NKA-támogatások ügye továbbra is nyomozati szakaszban van.

Havasi Bertalan szerint politikai támadás zajlik Kaminski Fanny és a Triton Communications ellen, a kormány pedig súlyosan félrevezető képet festett a cég munkájáról. Kuroszava A vihar kapujában című filmje óta tudjuk: ugyanazokból a részletekből egymással teljesen ellentétes történeteket lehet felépíteni.

Az MTI munkatársai több mint tíz éven át gyűjtötték azokat az üzeneteket és utasításokat, amelyek szerintük a politikai szempontú hírgyártást bizonyítják. Terry Gilliam Brazil című filmjén keresztül értelmezzük, hogyan válhat egy hatalmi kérés hivatalos valósággá, mire végighalad egy engedelmes intézmény rendszerén.

Orbán Viktor a Fortuna Hotel teraszán dolgozott a szombati tusványosi beszédén, miközben a külhoni magyar szervezetek vezetőit ugyanoda várták zárt körű egyeztetésre. Az Alkony sugárút felől nézve nem egyszerűen egy politikus visszatéréséről, hanem egy szerephez tapadó nyilvánosságról szól a jelenet.
