Kiszivárgott hangfelvétel: Orbán Viktor beismerte a Harcosok Klubjának, hogy nem állnak jól a Tiszával szemben
Ez az első alkalom, amikor a nyilvánosság is tud róla, hogy a Fidesz nem áll jól a Tiszával szemben.

Címke
Ez az első alkalom, amikor a nyilvánosság is tud róla, hogy a Fidesz nem áll jól a Tiszával szemben.

Személyesen Schobert Norbi és Rubint Réka bírálják el a jelentkezőket.

Továbbra is vezet a Fidesz a kormánypárti „elemző” szerint.

A Fidesz indoklás nélkül leszavazta a gyermekvédelmi dolgozók béremeléséről és a gyermekek napi étkezésére fordított díj emeléséről szóló javaslatot.

Nem maradhatott ki a kormánymédia zászlós hajója sem a DPK-ból.

A közösségi oldalára feltöltött videójában reagált Rákay Philip megjegyzéseire Somogyi András humorista.

Dopeman nagyon kiakasztotta a Tisza pártot.

Az elemző szerint a rendszerváltás utáni magyar politikatörténet azt mutatja, hogy veszélyes stratégia az ellenfél programját középpontba emelni. Még akkor is, ha az adóemelés kormánypártok által hangoztatott vádja árthat a Tisza Pártnak.

Nem ismeri be, hogy hibázott.

„Wayne Rooney-t is nagyon várták vissza az Evertonba és amikor visszatért, akkor egy hatalmas bombagólt lőtt” – mondta Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a Facebookra töltött videójában.
