Szerző

Contextus

Legfrissebb cikkek

16071 találat
  • Tame Impala: Popreform és reformpop

    Az ausztrál Tame Impala 5 évvel ezelőtt szinte a semmiből bukkant fel a zenei színtéren, rendkívül minőségi gitárzenét produkálva. A 2 évvel későbbi folytatással aztán még tovább emelték azt a bizonyos lécet, egyben elmozdulva egy pszichedelikusabb rockzenei irányzat felé. A formálódás napjainkban is zajlik és ennek reprezentatív lenyomata az idén kiadott Currents című lemez.

  • Lázár Domokos: A másik ember játéka

    A Kortárs rovatunk Lázár „Dodi” Domokos (Esti Kornél, Pegazusok nem léteznek) meghatározó tagjának a videójával indul, amelyben Kemény Zsófi Lobogás című verse által megfogalmazódott impresszióit hallgathatjuk.

  • Emmanuel Macron engedélyezte, hogy eredeti formájában építsék újjá a Notre-Dame-ot

    A felújításon dolgozó építészekből, szakértőkből és helyi képviselőkből álló szervezet csütörtöki ülése után a francia elnöki hivatal jelezte, hogy Emmanuel Macron „magáévá tette azt a meggyőződést”, hogy eredeti formájában történjen a helyreállítás. „A elnök megbízik a szakemberekben, és nagyvonalakban jóváhagyta a főépítész (Philippe Villeneuve) által bemutatott tervet, amely a huszártorony eredeti formában történő helyreállítását írja…

    Emmanuel Macron engedélyezte, hogy eredeti formájában építsék újjá a Notre-Dame-ot
  • A kanadai blogger az erdőtüzeket használta fel az Instagram fotójához

    Az augusztus eleje óta pusztít az a tűzvész, amely Kaliforniában, Oregonban és Washingtonban, több millió hektár területet égetett fel, több ezer otthont rombolt le, és több mint 30 ember halálát okozta. Nyilvánvalóan, ezek most a legtökéletesebb hátterek egy emlékezetes Instagram fotónak. Colette LeClair, egy kaliforniai blogger két képet osztott meg Instagramján, amelyeken egy strandon pózol,…

    A kanadai blogger az erdőtüzeket használta fel az Instagram fotójához
  • Újabb jelek a lehetséges életre Vénuszon(nincs szerkesztve)

    A tudósok a Vénusz légkörben olyan vegyületet mutattak ki, amely az életre utaló folyamatok melléktermékeként ismert. Ez az anyag nem más mint a foszfin, amely egy erősen mérgező hatású foszforvegyület, ami foszforból és hidrogénből áll. A kutatócsoport a számítógépes szimuláció alapján arra enged következtetni a Vénusz légkörében megtalálható foszfin mennyiségéből, hogy azt nem lehetett volna…

  • Öngyilkos lett Japánban a népszerű színésznő(nincs szerkesztve)

    Ashina Seit, a japán tévés drámák és filmekből ismert, egyébként nagy keresletű színésznőt hétfőn holtan találták a tokiói lakásában. A rendőrség és ügynöksége egyaránt megerősítette, hogy a halál oka öngyilkosság. A színésznő 36 éves volt. Ashina 1983-ban született Fukushima régiójában Igarashi Aya néven. Még tinédzserként költözött Tokióba, ahol hamarosan divatmodellként talált munkát. A színésznő elsőnek…