Szerző

Contextus

Legfrissebb cikkek

16071 találat
  • Lykke Li elveszett Fever Ray kísértetházában: Dillon

    Olvasható az A38 Hajó programajánlójában ugyanez a cím, mi pedig egyértünk vele. Az egyik legismertebb dalának, a Thirteen Thirtyfive-nak hallgatása közben olykor fel-felsejlik Lykke Li, hogy mintha ő lenne. De nem, ő Dominique Dillon de Byington, ismertebb nevén Dillon. Dillon alapvetően érzelmes és érzékeny dalszerző-előadó, de elemi erővel hatott rá a berlini elektronikus technószcéna is.…

    Lykke Li elveszett Fever Ray kísértetházában: Dillon
  • Szar ügy, sok barnásfekete humorral tálalva

    Az esemény felhívása alapján azt mondhatjuk, hogy felnőtteknek szóló interaktív előadás. Olyan téma közelébe merészkedik a Társulat, amit legtöbben próbálnak elkerülni, mégis utolér mindenkit. Mi lesz az Anyával, ha Fiai segítségére szorul? Mi lesz a három Gyerekkel, ha az Anyára kell gondot viselniük? Meddig tart a felelősségük? Mennyit áldozzanak saját életükből, hogy szinte gyermekükként gyámolítsák…

    Szar ügy, sok barnásfekete humorral tálalva
  • Mitiszol?

    Az vagy, amit megiszol–továbbra is ezt hirdeti az idén harmadik alkalommal megrendezésre kerülő Mitiszol? Fesztivál. Az esemény szervezője, a természethű borokat népszerűsítő Terra Hungarica korábbi rendezvényét, a Borszalont cserélte a Mitiszolra elsősorban azért, hogy a borfanatikusokon túl egy szélesebb közönséggel is megismertesse az évről évre egyre nagyobb népszerűségnek örvendő borkategóriát. Nemcsak a közönség, de a…

    Mitiszol?
  • A három ábrahámi világvallás szenthelye a szívemben

    Először lép fel nálunk, Magyarországon a Jerusalem in my heart nevű zenekar. A libanoni születésű, Kanadában élő Radwan Ghazi Moumneh a világzenei színtér egyik legfelkapottabb előadója, a Recorder a kedvenc 2015-ös albumaik közé sorolta a Mo7it Al-Mo7it korongját. A tradicionális arab zenéből, melizmatikus énekből és elektronikus hangképekből egyszerre a múltba és a jövőbe mutató számokat…

    A három ábrahámi világvallás szenthelye a szívemben
  • „Mindenki művész akar lenni.”

    ContextUs.hu: Először is hadd kérdezzem meg, hogy kerül egy magyar képzőművész Floridába? Az év nagy része ködös és hideg Magyarországon, a politikai éghajlat ugyanakkor túlságosan is forró. Gondoltam, egy kis éghajlatváltozás jót tesz. Grafikusként keresem a kenyerem már 25 éve. Adódott egy munkalehetőség a szakmámban és elfogadtam. Nem terveztem az itt maradást, de végül itt…

    „Mindenki művész akar lenni.”
  • Műemlékek, ahogy még nem láttad őket fotókon

    Tudjuk, a köztereken felállított szobroknak az egyik funkciója a megemlékezés egy-egy fontos eseményről, kiemelt személyről. Ám vicces alapanyag lehet a turistáknak is. Bizonyítjuk állításunkat 19 képen keresztül, milyen kreatív is lehet egy-egy külföldi.

    Műemlékek, ahogy még nem láttad őket fotókon