Szerző

Contextus

Legfrissebb cikkek

16071 találat
  • Indulnak a Filko-könyvek

    Seregit eddig főként fordításairól ismerhettük, olyan hiánypótló műveket ültetett át magyar nyelvre, mint például Jean-Paul Sartre Lét és a semmi című főműve, vagy Jacques Derrida A hang és a fenomén című Husserl tanulmánya. A jelen egy tanulmánygyűjtemény, mely a jelen fogalma köré épül, szó esik bennne többek közt Lukács Györgyről, Tolnai Ottóról és Nádas Péterről.…

    Indulnak a Filko-könyvek
  • A lét elviselhető nehézsége

    Van-e bármiféle legitimitása egy 12 éves előadásról szóló írásnak? Úgy gondolom, igen, ha ez a 12 éves darab, az annál sokkal idősebb történet még mindig érdekli annyira az embereket, hogy estéről estére telt ház előtt játszhassa Pintér Béla és társulata.

    A lét elviselhető nehézsége
  • Egy fotográfus, aki jobban szereti, ha inkább őt fotózzák

    Hogy lesz egy kertészmérnöknek készülő emberből fotográfus? Kivándorol a dániai Népfőiskolára, majd utána folyamatosan csak a fotózás, kiállítások veszik körül? Tóth Illéssel beszélgettünk, aki górcső alá vette a Facebook-függőséget, amelyet – valljuk be –, mindannyian tapasztaljuk.

    Egy fotográfus, aki jobban szereti, ha inkább őt fotózzák
  • Megemlékezés Borbély Szilárdról és munkásságáról

    A Debreceni Irodalmi Napok sok érdekes programmal, több helyszínen várta az irodalomra fogékony hallgatóságot. Az egyetemen szerdán a programsorozat keretében Borbély Szilárd egyetemi tanárra, költőre, íróra, irodalomtörténészre és kritikusra emlékezhettünk meg.

    Megemlékezés Borbély Szilárdról és munkásságáról
  • Ripple Soul, Middlemist Red-koncert a Dunán

    A hazai újvonalas, pszichedelikus garázszene fiatal pionírjai múlt hét szombaton jelentették meg új, második nagylemezüket Ripple Soul címmel. A Middlemist Red, az ő esetükben mondhatni szerencsés módon, nem ott folytatja, ahol abbahagyta az előző lemezzel, a Supersonic Overdrive-val. Természetesen az említett lemez is egy nagyon jó darab volt, az azóta eltelt két évben viszont láthatólag…

    Ripple Soul, Middlemist Red-koncert a Dunán
  • Északi elektro-pop az I Wear* Experiment jóvoltából

    Mondanunk sem kell, hogy igazán elképesztőek az északiak. Rengeteg zenekart termel ki, és nem csak megismerjük őket, de a legjavához tartoznak, s alkotják az adott műfajt. Észtország egy kicsi ország, nagyszerű hangokkal. A Baltikum legfelsőbb csücskében nem csak az internet alapvetés, hanem a zene szeretete is, így nem csoda, ha olyan zenekarok érkeznek onnan, mint…

    Északi elektro-pop az I Wear* Experiment jóvoltából