A művészet nyomában – ART Trip Budapesten
Lehet, hogy ismerjük Budapestet, és itt élünk több éve. De ki mondta, hogy attól még nem mehetünk el egy városnéző sétára? Mondjuk inkább úgy, egy alternatív városnéző sétára.

Szerző
Lehet, hogy ismerjük Budapestet, és itt élünk több éve. De ki mondta, hogy attól még nem mehetünk el egy városnéző sétára? Mondjuk inkább úgy, egy alternatív városnéző sétára.

Gondoltam, megölöm magam, hogy beültessenek ebbe a szuperszonikus Moszkvicsba.

A tavalyi év minden magyar számára okot adott arra, hogy büszkék lehessünk nemzetünkre. Ez nem csak az olimpiára, paraolimpiára vonatkozott, hanem arra is, hogy hosszú idő után egy Oscar-díjat is sikerült bezsebelnünk.

A fehér király több nemzetközi fesztiválon is feltűnt már, de csak március 9-én kerül a magyar mozikba. Ám most megtekintheted a film magyar szinkronos előzetesét.

Tupac albumai több mint 75 millió példányban keltek el világszerte. És 21 évvel halála után lehetőségünk nyílik megnézni a róla készült filmet.

A német szupersztár banda, a Milky Chance tegnap új dallal lepték meg a rajongókat. Letisztult, ahogy azt várhattuk és megszokhattuk tőlük, de nekünk gyanús egy kicsit a szám.

2017. február 4-én ünnepelte volna 70. születésnapját Máté Péter, az 1970-es évek egyik meghatározó könnyűzenei alakja. A zenészóriás emlékét tábla őrzi.

Február 8. és 12. között immáron hatodik alkalommal rendezi meg a Finn Filmnapokat, ahol északi testvéreink legjobban sikerült filmes alkotásai közül válogathatunk.

3 év és 150 videó után a sorozat budapesti epizódjait készítő csapat úgy döntött, más projektre koncentrál a továbbiakban.

A John Wayne című dalhoz készült dögös klipben az a legkevesebb, hogy a főhősnő a csizmájával lövöldözik.
