TOP5: fotók anya és újszülött első pillantásairól
„Anyának lenni azt jelenti, hogy megismered a benned rejlő erőt és elbánsz a félelmeiddel, amelyekről nem is tudtad hogy léteznek.” – Linda Wooten.

Szerző
„Anyának lenni azt jelenti, hogy megismered a benned rejlő erőt és elbánsz a félelmeiddel, amelyekről nem is tudtad hogy léteznek.” – Linda Wooten.

A világ metrói közül a kései ’70-es és a korai ’80-as évekbeli New York-i az egyik legveszélyesebb hely volt. Egy svájci fotográfus végigkísérte az éveket.

Módosító javaslatot nyújtott be Fodor Gábor a kannabiszfogyasztás legalizálásáról – vette észre a 444.hu. A Fidesz-kormány idején – még akkor is, ha a kormánypárt drogpolitikája megbukni látszik – elképzelhetetlennek tűnő törvény életbeléptetését a 2014-ben a baloldali közös listán mandátumot szerzett volt SZDSZ-elnök indoklása egybevág a nemzetközi tapasztalatokkal. Szerinte a kannabisz fogyasztásának kriminalizálása veszélyeket rejt, „a…

Nyilvános lett a Dan Panaitescu Nagyszínpad és három további zenei helyszín, valamint a Cirque du Sziget és a Színház és Táncsátor részletes programja.

Mint ahogyan előző cikkünkben megírtuk, a B My Lake harmadik szórása bizonyult eddig a legütősebbnek. Megérkezett a negyedik. *dobpergés*

Oláh Gergő, az X-Faktor egykori győztese, most saját zenekarával, a Roma Soullal mutatja meg, mi történik akkor, ha az autentikus cigányzene a mai modern ütemekkel egyesül.

Szegedi Zsuzsa festőművész, de elfordult a hagyományos festészettől, hogy különböző multimédia eszközök bevonásával fejezze ki magát.

Formanek Csaba és Pusztai Luca előadásáról Karinthy Frigyes örökbecsű idézete jutott eszembe: „Férfi és nő hogy érthetnék meg egymást? Hisz mind a kettő mást akar – a férfi a nőt, a nő a férfit.” A Senki se mer egyedül élni a két nem közötti kapcsolat bravúrosan változatos eszköztárral történő megjelenítése.

Az EDM műfaj legújabb trónkövetelőjének áprilisban megjelent debütalbuma 62 országban nyitott a listák első helyén és további 17 országban a Top 5-ben. A The Chainsmokers augusztusban a Szigetre érkezik.
