Dátum

2016. október 16.

Legfrissebb cikkek

3 találat
  • Nyitott történet nyitott karakterekkel – mint az élet

    Persze ez nem csak a művészeknél lehet így. De az alkotás perspektívát ad az ember életébe, és nem tud az ember anélkül létezni, hogy ne definiálná előbb az ahhoz fűződő viszonyát. Ennek nyomába erednek a Zeitgeist mostani előadásán az énekesnő, az író, és a filmrendező. A Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár keretein belül megrendezett Zeitgeist…

    Nyitott történet nyitott karakterekkel – mint az élet
  • Nádas Péter: „Az élet megcsúfolása”

    A Margó Irodalmi Fesztivál ez évben a 8. alkalommal kerül megrendezésre a Teslában, különlegessége, hogy idén az egyébként is sokszínű programsorozat könyvvásárral is kiegészült. A nyitónap egyik (vagy alighanem) legfontosabb eseménye Nádas Péter és Forgách András – a már harmincadik „születésnapját” ünneplő

  • Családi vállalkozásból is lehet sikeres magyar filmet készíteni

    Az Ernelláék Farkaséknál című filmében – amely saját színdarabja is – teljes szabadságot élvezhetett a rendező-színész, hiszen ezúttal nem kapott semmilyen állami támogatást, így a Filmalappal sem kellett semmilyen kompromisszumot kötnie. Családi összefogás jellemzi az alkotást, ha a színészi gárdát nézzük: felesége, Török-Illyés Orsolya és két gyermeke is szerepet kapott az Ernelláékban, s vegyük a…

    Családi vállalkozásból is lehet sikeres magyar filmet készíteni